Mély fájdalmunkban ma egy apróság mégis volt, ami picit elterelte a figyelmünket. Éppen ma egy éve, hogy kis madarunk, Pannika (másnéven Kisdisznó) hozzánk került. Akkor nagyon ódzkodtam az állattartástól, mert még sosem volt kisállatom (a plüssöket kivéve), de így utólag mondhatom, nagyon megszerettem ezt a kis jószágot, teljesen más, mint egy plüss... Érez, dobog a kis szíve, vannak gondolatai és mindig tud meglepetéseket okozni, még egy év után is. Van mikor csak bedagizza magát és egy másik dimenzióban van, ilyenkor relaxál vagy jógázik, nemtom, de mindenesetre a külvilágról tudomást sem vesz ("Halló, Föld hívja Pannikát!"). Ha viszont itt tartózkodik, akkor a bohóckodásban nem ismer határokat. Hihetetlenül aranyos és bájos tud lenni, de van amikor pedig kibújik a bőréből (vagyis inkább tollából) és randalírozik. Ma Ancsi azt mondta neki, hogy mivel szülinapja van, bármit szabad csinálnia. Nem kellett sokáig várni, a fészkét egyből kivágta a helyéről... Délután pedig, mikor kiengedtük, körberodeózta a lakást, hozzá képest a Luftwaffe kismiska volt. Nem véletlen, hogy szegény Anyukám szívébe is pillanatok alatt belopta magát ez a kis madár és rögtön az első számú kedvenccé vált.
Mivel Pannika halad a korral, van saját FB-oldala, amit ajánlok mindenki szíves figyelmébe, sok vicces történet, szép fotó és néhány vicces videó is megtalálható rajta.
Isten éltessen Pannika!
