A munka ünnepét munkával ünnepeltük. Megint mentünk ki a telekre, mert volt még tennivaló, bár már nem olyan sok, mint vasárnap. Nagyon nem akartam menni, nem esik jól már ez a bazi nagy hőség... Panni madarat sem vittük, nem akartam, hogy hőgutát kapjon. Mikor kiértünk, az első gondolatom az volt, hogy a halott kismadár sírját befejezem, akartam rá még egy kis fejfát. Beosontam a pincébe és kerestem valami faanyagot, zsinórt, kést, fejszét, aztán nekiálltam faragni. Szerintem egészen jó lett, letűztem, meg tettem a kis sírra egy kerámiacsillagot, amit a kertben találtam. Le is fotóztam.
Korábban írtam, hogy a temetőbe kell némi földet vinnünk, mert meg van süllyedve a talaj. Gondoltuk Papával, hogy a telek utcája mögötti "erdőből" viszünk egy talicskányit, mert a kertünkben gyakorlatilag sima homokos talaj van. Ennek szellemében a keresztfaragás után nekilódultam a talicskával, egy ásóval és némi vízzel felszerelkezve. Tolom az eszközt, egyszer csak le van láncolva az út, és kint a Nemzeti Park - Természetvédelmi terület tábla. Körülnéztem, hát mondom ahhoz képest elég sz@r állapotban van, hogy nemzeti park. Szemetelni nem fogok, védett növényeket sem szedek (amúgy sem nyílt ki még semmi), csak ások ki némi földet. Elég fáradságos munkával nagy nehezen összelapátoltam a földet, egy kis gödörből és elindultam visszafelé. Előtte természetesen visszatemettem a gödröt, a gazokat, gyökereket bele, hadd komposztálódjon. Tolom a taligát, kurv@ nehéz volt, ráadásul pont fel kellett tolnom egy kis dombra (inkább dűnére), a túloldalon meg le. Láttam, hogy az ottani telkesek kint kapirgálnak, de nem zavart. Mikor az oldalsó utcán mentem vissza, hallom, hogy az egyik mondja a másiknak: "Te, ez a nemzeti parkból hordja el a földet!". A másik már ment is a kerítéshez, én leraktam a talicskát és közelebb mentem. Az okostojás elkezdett kioktatni, hogy ez így nemzeti park, meg úgy és mindenki innen viszi a homokot, meg ide hordja a szemetet, azért láncolta le az utat. Mondom neki, egy talicska földet vittem, nem dömperrel vagyok, nem szemeteltem, nem károsítottam meg semmit. Erre a hátam mögötti árvalányhaj mezőről magyarázott, egy szál 1000 Ft-os eszmei értékéről és egy lehetséges nagy büntetésről. Mondtam, hogy tudok az árvalányhajról, szeretem is, direkt ezért nem oda mentem, hanem hátrébb, a rendezetlen területre, egy félig elkorhadt fa közelébe. Megkérdeztem, megnyugtatja-e, ha visszaviszem a földet? Nem fog fájni, majd akkor veszek maximum, csak nem trágyázott virágföldet akartam Anyu sírja mellé tenni. Azt mondja az ember: Nem kell, vigyem el nyugodtan, csak legközelebb vigyázzak. Mondtam, hogy nem lesz legközelebb, csak ennyire volt szükségem és köszönöm, hogy szólt! Azzal elköszöntem és mentem tovább. Legszívesebben pofánb@sztam volna az ásóval, onnan ugatnak bentről, mintha övék volna a terület és nem akkor szól, mikor megyek, hanem visszafelé. Tipikus köcsögök, látták, hogy nem egy cigány megy ipari mennyiséget lopni (vagy ennyit barnultam volna?). Kíváncsi vagyok, ők eddig mennyi földet vagy homokot termeltek ott ki a nagy házaikhoz? Úgyhogy puffogva mentem "haza", még akkor is, ha abban igazuk volt, hogy NP-ből nem illik földet elvinni. Csak akkor némileg tisztábban kéne tartani, nem attól lesz valami nemzeti park, ha letűznek egy táblát. Na mindegy. Ezek szerint, loptam egy talicska földet, bakker. Remélem, a Jóisten megbocsátja ezt a súlyos vétket. Az igazság bajnokának gondolom fölállt végre, hogy rendre utasíthatott valakit. Nekem meg lelkiismeret-furdalásom volt/van.
Elmeséltem Papának, ő is kiakadt. Szerinte azért szóltak rám, mert nem ismertek (meg), talán neki nem szóltak volna. Hát mondom ez van, így jártunk, de itt a föld.
Aztán még fűmagot vetettünk, gazt irtottunk újfent, meg locsoltunk jóóóó sokat. Szép rendezett lett minden.
.jpg)
A szomszéd kisgyerekek is elemükben voltak, egész nap boldogítottak. Mit csinálsz? Miért csinálod? Átmehetünk mi is segíteni? Érdekes, hogy Merci, a kislány egyáltalán nem idegesített, vele lehetett azért beszélgetni, még ha szégyellős is. Bálint a fiúcska, viszont kellően ostobenkó szegény, állandóan nagyot mond, mint Münchausen báró és egyáltalán nem lehet vele kommunikálni. Mindig Mercit égeti. Vagyis próbálja. Nálam nem jött be, én megvédtem a kislányt.
Ahogyan ott ücsörögtem és locsoltam, néztem, hogy milyen nagyra nőttek a fenyőfák az elmúlt 25 évben. Mikor anno megvettük a telket, még csak fél méteresek voltak, most meg már legalább 10-12 méter magasak, szinte az égig érnek. Nem véletlen, hogy ennyi tüske meg toboz hullik le róluk, de legalább adnak árnyékot...
Az idő megint kellemesen forró volt, ma a szél sem fújt. Állandóan beálltam a slaug alá, a vízpermetbe, mert bár nagyon hideg volt a víz, jólesett a hűtés. Papa mondta 4 körül, hogy húzzunk haza, oszt jól elindultunk.
