Nemzetközi Nőnap van. Minden nőismerősömet szeretném köszönteni. Mégsem megy. Mert van egy, aki a legfontosabb nekem. Ő már nincs velem. Elmondhatatlan, mennyire szeretném megpuszilni, virágot adni Neki és azt mondani, mint mindig az elmúlt 40 évben: "Drága Anyukám! Nőnap alkalmából szeretettel köszöntelek Téged!"

Szeretném megölelni, de már nem lehet. Szeretném, ha tudná, hogy itt vagyok még e Földön és szívem egyre hevesebben dobog, a torkom elszorul, ahogy Rá gondolok, soha el nem múló rajongással és szeretettel. Bárcsak itt lenne, épen, egészségesen, úgy, mint tavaly, tavalyelőtt, s azelőtt mindig.

Emlékszem, kisgyermekként is mindig nagyon izgulva köszöntöttem fel, soha el nem mulasztottam, még akkor sem, ha éppen a tinédzser korszakomat éltem és ellenkeztem Vele. Felnőttként ugyanazzal a gyermeki rajongással szaladtam a legszebb virágért, amit Neki szántam. Alig vártam, hogy odaadhassam és lássam a szemében a legnagyobb dolgot: az anyai örömet és a meghatódottságot.

Most csak ülök némán, gondolkodom. Virágot vihetek a sírjára és elmondhatom a köszöntőt, - s bár tudom, hogy hallja és ugyanúgy néz rám, félszeg mosollyal a szája szegletében, csillogó szemekkel - de ez már nem ugyanaz. Hiányzik. Nagyon. Angyallá változott, a legjobb Angyalkává a Mennyben.

Anyukám, Neked küldöm ezt a dalt Nőnap alkalmából :'-(

SZERETLEK!