Ma délelőtt Panu megint produkált valamit. Épp telefonáltam, de félszemmel láttam, hogy evés után nagyon lefelé billegeti magát. Nyújtogatta a nyakát, hogy elérje a kalitka aljában lévő madárhomokot. Neki néha szüksége van rá, hogy a zúzógyomra jól működjön. Ahelyett, hogy lement volna, inkább a legalsó rúdról próbálta elérni és felcsipegetni pár szemcsét. Kb. háromszor sikerült is, de aztán már totál fejjel lefelé állt és az egyik tapijával a rúd mellé nyúlt, aminek az lett a vége, hogy lepottyant. A szárnyával akart verdesni, de mivel a rúd viszonylag közel van a homokhoz, már nem sokra ment vele, a homokban kötött ki féloldalasan. Aztán megrázta magát és visszaugrott a rúdra. Akkorát nevettem rajta, olyan kis aranyos volt, burleszk volt a javából, ahogy ügyetlenkedett. Videóra kellett volna venni, de olyan gyorsan történt, hogy esély sem volt rá, néhány másodperc alatt megtörtént az egész. Szerencsére semmi baja nincs, már vidáman csipog. Gondoltam, azért lerajzolom, hogy legyen valami vizuális emlék is róla (bár nem nagyon tudok rajzolni). Itt az első Panni képregény:
