Tegnap igazi sportnapot tartottunk Karcsi barátommal, délelőtt elmentünk a szokásos fallabdázásra, én már ott kidöglöttem, szerintem ő is, de ő nem szeret annyit futni, úgyhogy biztosan spórolt valamit az erejéből. Hét közepén megbeszéltük, ha nem esik az eső, kicsit bringázunk délután. Azt mondta, tud egy könnyű bringatúrát. Reménykedtem is, hogy nem lesz túl kimerítő, mert utoljára tavaly október 2-án ültem bringán, mikor a bokaszalagom elszakadt. Ebéd után elmentem hát hozzá Soroksárra és onnan indultunk, az útunk majdnem végig a Duna-partján vezetett, az idő abszolút ideális volt bicajozáshoz. Még féltávnál sem voltunk, nekem már minden bajom volt, nyomta a nyereg a seggem, fájt a lábam, a nyakam, a kezem, meg mindenem. Lementünk a tököli parkerdőig és onnan vissza. A visszaút könnyebb volt, mert már nem szembeszél fújt, hanem hátszél és emellett már nem éreztem a lábaimat, úgyhogy keményen nyomtam, hogy mihamarabb visszaérjünk a kocsihoz. Háromkor indultunk és majdnem nyolcra értünk vissza.
Nem véletlen, hogy Radnóti egyik versének címe jutott eszembe erről a "könnyed" túráról. Nagy költőnk egyébként pont e napon született, 103 évvel ezelőtt, micsoda véletlen... Karcsi szerint ez alig 30 km volt, de a Google Maps szerint több, mint 35. Én mindenesetre kb. 50-nek éreztem. Mire hazavergődtem, elmúlt 9 óra. Néztem egy kis meccset még, aztán bedőltem az ágyba, mint akit agyonvertek. Pokolian elfáradtam.
