Ma viszonylag korán elindultunk ki a telekre, mert sok tennivaló volt. Vittük magunkkal Kisdisznót is, ne legyen itthon egyedül, hanem jöjjön inkább a levegőre. Arra számítottam, hogy rossz lesz, de nem érheti szó a ház (kalitka) elejét, mert nagyon rendesen viselkedett. Jó, persze sokat csipogott, de csak beszélgetett a barátaival.
Mikor megérkeztünk, a verandán Papa talált egy halott kismadarat (Panu szerencsére nem látta). Egy gyönyörű kis cinke volt, biztosan nekirepült a teraszablaknak. Összeszorult a gyomrom a szomorúságtól. Rátettem egy papírra és kivittem a kertbe tisztességgel eltemetni szegénykét. Megsimogattam, mikor beletettem a sírjába, olyan puha kis tolla volt, majd megszakadt a szívem :-( Betemettem és körberaktam kövekkel. Nyugodj békében kismadár!
Kezdetét vette a munka, össze kellett szedni a lehullott fenyőtüskéket és a körülbelül százezer tobozt. Négy vagy öt nagy nylonzsákot pakoltunk tele. Persze egész nap fújt erősen a szél, úgyhogy mindig vissza kellett még menni, összegyűjteni, ami leesett a fákról.
Bevállaltam, hogy lenyírom a füvet. Papa valamiért nem szeret füvet nyírni. Most már tudom miért. tologatni azt a régi, nehéz fűnyírót 2-3 órán át... háááát elegem lett belőle, mire végeztem. Ebédre fincsi gulyáslevest ettünk, Papa főzte és mondhatom szuperül sikerült, pedig először készített, másfél tányérral bevágtam.
Ebéd után locsoltunk, meg kapáltunk, itt is rendbetettük Anyukám virágoskertjét, bónuszként én még fogtam egy ásót és kiirtottam egy csomó gazt a fűből, olyan erős gyökereik voltak, hogy néha eszembe jutott, mikor egy egész falu húzza a répát a földből... Az ásó meg jól feltörte a kezem. 4 körül elindultunk haza, mert elég volt a melóból, úgy elfáradtam, hogy 2 órán át csak kóvályogtam itthon. Biztos a meleg miatt is, de főleg a kerti munka. Pannika hazafelé is jól viselkedett az autóban, dicséretben és némi friss almában részesült.
Nem tudom kiverni a fejemből az a kismadarat, állandóan látom magam előtt :-(((
